Stílusiskola: Így viseld a bundákat
Ha bunda, akkor csakis műszőrme jöhet szóba. Azonban a tél abszolút kedvence kétség kívül ez a darab lesz, mert amellett, hogy nagyon meleg, még vagány is. Mutatjuk is a kedvenceinket.
olvass továbbHa bunda, akkor csakis műszőrme jöhet szóba. Azonban a tél abszolút kedvence kétség kívül ez a darab lesz, mert amellett, hogy nagyon meleg, még vagány is. Mutatjuk is a kedvenceinket.
olvass továbbKár lenne tagadni, hogy mi is teljesen odavagyunk az idei szezon egyik legnépszerűbb trendjéért, a teddy coat-okért. Kényelmesek, melegek, és nem utolsó sorban nagyon stílusosak is. Igazi plüssmackónak érezhetjük magunkat, miközben kifejezetten csinosak vagyunk, és még a hideg miatt sem kell aggódnunk!
olvass továbbAmikor vége lett a nyárnak, joggal mondhattunk volna búcsút a rövidnadrágoknak is, azonban a bőr shortok ideje éppen most jött el, hiszen végre nem olvadunk bele ezekbe a ruhadarabokba. Harisnyával ráadásul kifejezetten csinosak lehetnek, akkor is, ha egyébként lazább, illetve akkor is, ha kifejezetten elegáns kiegészítőket válogatunk hozzájuk.
olvass továbbTroian Bellisario-t a Pretty Little Liars című sorozatnak köszönhetően ismerte és kedvelte meg a világ, melynek nem csak egyik főszereplője, de több epizódjának rendezője is volt. Két éve házasodott össze a Suits sztárjával, Patrick J. Adams-szel, idén pedig megszületett első gyermekük is. A gyönyörű színésznő nem csupán tehetségével, de stílusával is lenyűgözött minket, így születésnapja alkalmából a legjobb outfit-jeit gyűjtöttük össze.
olvass továbbVégre kezd igazán ősziesre fordulni az időjárás, így itt az ideje, hogy beszerezzük a szezon legizgalmasabb kiegészítőit, a hatalmas, színes sálakat. Egyrészt nagyon praktikusak, hiszen így nekik köszönhetően egészen biztos, hogy nem fogunk fázni, másrészt viszont a legegyszerűbb szettet is könnyedén feldobhatjuk. Mutatjuk a kedvenceinket!
olvass továbbNem tudjuk ki, hogy van vele, de ebben a szezonban mi nagyon preferáljuk a kék szín minden változatát. Mellékesen hozzáfűznénk, hogy ami külön izgalmas benne, hogy remekül mutat piros vagy narancs színnel kombinálva. Mutatjuk is, hogyan érdemes viselni a hétköznapokban kék színű ruhadarabjainkat.
olvass továbbA szövetkabátokat nem érdemes kihagynunk az őszi ruhatárunkból, hiszen tökéletesek lehetnek egy-egy elegénsabb, csinosabb összeállítással, azonban lazább darabokkal, például farmerral és sportcipővel is kombinélhatjuk úgy őket hogy kifejezetten stílusos legyen a végeredmény. Mutatjuk is, hogy hogyan érdemes ősszel viselni a szövetkabátokat!
olvass továbbEmilia Clarke-ért nem lehet nem rajongani, hiszen egyrészt imádjuk a Trónok harcában, ahol a végsőkig küzd a "gyermekeiért", és megmutatta, hogy apró termete és angyali szőke haja ellenére bárkit képes leigázni, másrészt viszont a humoros-romantikus filmekben alakított karakterei is igazán szeretni valóak. A brit színésznő a mai napin ünnepli a 32. születésnapját, mi pedig ebből az alkalomból a legjobb outfit ötleteket hoztuk el tőle!
olvass továbbJeff Goldblum-ot azóta imádjuk, mióta egy kicsit szórakoztatóbbá tette a Jurassic Park-ban átélt kissé véres kalandokat, ráadásul újra és újra beleszeretünk összetéveszthetetlen, karakteres hangjába is. Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy igazán egyedülálló stílusa van, és gyakorlatilag egy tütüben is hihetetlenül férfias és karizmatikus lenne a kisugárzása. Éppen ezért a szülinapos színész stílusát vettük most alaposabban szemügyre!
olvass továbbAz arany maradhat az ünnepekre, illetve a nyári naplementékre, viszont az ezüst színben bátran tündökölhetünk ősszel is, sőt! Tökéletes feketével, szürkével vagy fehérrel, így mindenképpen érdemes beszerezni egy ilyen árnyalatú darabot az őszi gardróbunkba. Mutatjuk a kedvenceinket!
olvass továbbSokan gondolják, hogy a virágos ruhadarabok a tavaszhoz és a nyárhoz illenek a leginkább, pedig az őszi szezonhoz, és még inkább az őszi divathoz is tökéletesen passzolnak. Mutatjuk is, hogy szerintünk hogyan érdemes ebben az évszakban ezeket a darabokat viselni!
olvass továbbTévedés, hogy a csupa fehér ruhadarabokból álló szetteknek csak tavasszal, illetve nyáron van létjogosultságuk. Szerintünk ezek az outfitek az őszi szezonban is tökéletes választásnak bizonyulnak, mutatjuk is a kedvenceinket!
olvass továbbA fehér póló az a ruhadarab, amiből tényleg mindig kell többet is tartanunk a gardróbunkban, ugyanis bármikor bármivel lehet kombinálni. Az őszi szetteknek is a pótolhatatlan darabja, most pedig megmutatjuk, hogy hogyan érdemes ebben a szezonban viselni!
olvass továbbA Halloween bulik - amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban is- általában arról szólnak, hogy minél ijesztőbb jelmezeket öltsünk magunkra, de azért sokan próbálnak a farsanghoz hasonlóan vicces, vagy éppen meghökkentő irányba elmenni. Természetesen mi arra szavazunk, hogy minél stílusosabb és ötletesebb jelmezeket válasszatok, így ezúttal a legnagyobb divatrajongók számára hoztunk pár tippet a két hét múlva esedékes éjszakára!
olvass továbbA szép időt kihasználhatjuk arra, hogy csodás élénk színekkel dobjuk fel a napjainkat, ezúttal a pirosat választottuk, hiszen ez az a szín, amelyet bármely évszakban bátran viselhetünk. Mutatjuk is a kedvenceinket!
olvass továbbAnnak ellenére, hogy kénytelenek leszünk egyre több réteg ruhát magunkra húzni, nem kell lemondanunk arról, hogy csinosak legyünk. Mivel az időnk nagy részét kabátokba burkolva töltjük majd az őszi és téli szezon során, ezért érdemes beszerezni egy-egy stílusos darabot, mi pedig ezúttal a kockás kabátokra szavazunk. Mutatjuk is, hogy miért!
olvass továbbAhhoz, hogy csinosak és elegánsak legyünk, nem feltétlenül kell magassarkút vagy kosztümöt viselnünk, egy-egy stílusosabb darabbal könnyedén feldobhatjuk a megjelenésünket. nincs más dolgunk, mint okosan kombinálni a kiegészítőket, és egy pillanat alatt különlegessé tehetjük az outfitünket!
olvass továbbEgyelőre közel sem tűnik úgy, hogy az időjárást érdekelné, hogy ősz van, így időnként sokkal inkább érezhetjük nyáriasnak a hőmérsékletet. Így kénytelenek vagyunk megtalálni az aranyközéputat, és olyan összeállításokat viselni, amelyek a hűvös reggeleken, és a meleg délutánokon is jók lehetnek.
olvass továbbUgyan egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz, de lássuk be, senkinek sincsen kedve ezzel foglalkozni miközben a divatvilág egyik legizgalmasabb hónapján vagyunk túl, ami a divat, a stílus és a szépség körül forgott. New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban vonultak végig a világ legismertebb modelljei a legnagyobb divatházak kifutóin, hogy a divat rajongói értesülhessenek a jövő évi trendekről. Azonban mint minden évben, ezúttal is az utcákon láthattuk a legjobb szetteket, melyek közül a LuisaViaRoma el is csípte a legjobbakat!
olvass továbbCarine Roitfeld és Andrea Panconesi a LuisaViaRoma társaságában ünnepelhetett megannyi celeb és híres modell a „CR Fashion Book Issue 13 X LuisaViaRoma” partiján. A CR Fashion Book minden trendkövető és divatőrült egyik legbiztosabb forrása, hiszen a könyvben minden évben összegyűjtik az aktuális stílus és szépség tippeket, a legismertebb és legmeghatározóbb ikonokat és sztárokat. Idén a ’trendbiblia’ megjelenését a párizsi divathéten ünnepelték a LuisaViaRoma társaságában, amely a jövő évben fennállásának már 50. évfordulóját fogja ünnepleni.
olvass tovább